Szomszédolás

2009. november 29.

November 29-én, szombaton kirándulni indult a veszprémi görög katolikusok kis csoportja. Dr. Mosolygó Péter parókus atya vezetésével, három személygépkocsival vágtunk neki a jó száz kilométeres útnak, hogy meglátogassuk a szomszéd „vár”, a dunaújvárosi görög katolikus egyházközség tagjait. Mire megérkezzünk, vastag felhőtakaró borította az eget.

A dunaújvárosiak – élükön Magyar László parókus atyával és kedves feleségével – nagy szeretettel fogadtak bennünket, egy hajdani bölcsőde két összenyitott foglalkoztató terméből kialakított kápolnában. Az ottani hívekkel közös szentmisét végeztünk a két parókus atya koncelebrálásával, majd Magyar László atya előadásában meghallgattuk a dunaújvárosi görög katolikus egyházközség közel harminc éves történetét. Megcsodáltuk az ikonosztáziont, az oldalfalakon elhelyezett ikonokat, az egyszerűségében is felemelő belső teret, amit a parókus atya nagy-nagy szeretettel „kis katedrálisnak” titulált.

Ezután közös agapén vendégeltek meg bennünket a dunaújvárosi hívek a kápolna mögött, az egykori bölcsőde két hátulsó foglalkoztató terméből kialakított közösségi teremben. Itt lehetőségünk nyílt egy kis kötetlen beszélgetésre a képviselőtestület tagjaival és a hívekkel. Megbeszélhettük közös gondjainkat, problémáinkat, meghallgattuk templomépítési terveiket, megnéztük a kültéri haranglábat és a parókiát. Sajnos, az épületet körülvevő több száz négyszögöles parkot az addigra már zuhogó eső miatt csak az ablakból csodálhattuk. Ugyancsak az eső miatt maradt el a város talán legszebb részének, a Duna-parti sétánynak a megtekintése is.

Így aztán a hívektől elbúcsúzva, parókus atya kíséretében, átmentünk megnézni a dunapentelei ortodox templomot. Elhaladva a régi római katolikus templom mellett – ahol eleinte a görög katolikus szertartásokat is végezték – egy kis domb tetején pillantottuk meg a több mint kétszáz éves templomot. A huszadik század közepén évtizedekig nem használták, mert elfogytak az ortodox vallású szerb hívek a környéken. Aztán az 1990-es években a dunaújvárosi görög katolikusok kezdték újra rendbe hozni, liturgia végzésére alkalmassá tenni. Mivel azonban időközben sikerült saját épületet szerezniük, itt már csak havi egy-két alkalommal végez ortodox szentmisét a szomszéd faluból érkező pópa és néhány hívő.

Dunaújvárostól elbúcsúzva észak felé vettük utunkat, hogy megnézzük a beloianniszi új görög ortodox templomot. A derengő napsütésben úgy állt ott a falu szélén a körülkerített, szabályos görög kereszt alaprajzú, kupolás fehér kis templom, mint egy ékszer. Bármelyik görög falucska szélén is állhatna. Egy Bécsben élő gazdag görög adományából épült, a múlt század ötvenes éveiben ide telepített görög emigránsok leszármazottainak. Szerkezete, belső festése, berendezési tárgyai pontosan megfelelnek a liturgikus követelményeknek. A minőségi anyagokból, gyönyörű kézimunkával készült belső tér szinte elvarázsolja az ide érkezőt. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer látogassa meg. A kívülről megközelíthető altemplomban közösségi helyiséget alakítottak ki. A fehérre kövezett udvar a sziklás görög tájat idézi.

Hazafelé már ragyogó napsütésben jöttünk a Velencei-tó partján, és azt tervezgettük, milyen lesz, ha majd mi is vendégül láthatjuk saját templomunkban a szomszédokat.

Dr. Dohanics Éva világi elnök